Persze ez nem volt igazán gond, főleg az elején, mikor még bőven volt félretett pénzem a multis időszakból. Mondjuk az igazság az, hogy később sem volt ez gond, csak egy idő után ijesztően hat az emberre, hogy a pénzösszeg a számláján fogy és nem nő, hiába dolgozik teljes erőbedobással.

Na erre azért nem voltam felkészülve...

Pedig elég ritka az a vállalkozás, ahol az első év profitot termel, általában még a második sem szokott, már a nullszaldósnak is örülni szoktak. De a negatív profit, azaz a veszteség az első két évben a leggyakoribb. Ez a kettes szám ilyen misztikus/mágikus számnak tűnik egy vállalkozás életében, mert utána illő neki elkezdeni valami profitot termelni. Állítólag.

Persze vannak tündérmesék, amelyek nagyon hirtelen és nagyívű növekedést produkáló vállalkozásokról szólnak, ezeket manapság divat startupnak nevezni. Nyugodtan higgy benne, hogy a tied is ilyen lesz, mert tényleg van erre példa, de ne törj össze, ha mégsem. Mindenkinek saját útja és ideje van.

Szóval visszatérve az eredeti témához, rá kellett ébrednem, hogy azért mennyivel kényelmesebb és biztonságosabb alkalmazottnak lenni, ahol mindig jön a fizetés hónap végén. Ha beteg vagy akkor is, ha egész nap lógatod a lábadat az irodában akkor is, ha fél napot a saját ügyeidet intézed bentről akkor is, ha nyaralni mész, akkor is.

Ellenben mikor végre a magad ura vagy, akkor nem jön a fizetés hó végén. Ha egyéniben dolgozol, akkor egyáltalán nem jön semmilyen fizetés egyösszegben hó végén, hanem minden elvégzett munkád után megkapod az azért járó fizetséget, amely bevételből fedezed a költségeket és ha marad még valami, na akkor az lehet a fizetésed helyettese, amit már költhetsz a saját szükségleteidre. 

Amit érdemes tudni, hogy nem jön csak úgy bevétel, ha éppen nyaralsz, beteg vagy vagy lógatod a lábadat. Sőt még akkor se mindig jön, ha napi 10 órában robotolsz érte. Legalábbis nem rögtön. A vállalkozás során majdnem minden befektetés hosszú távon térül csak meg, ezt nem árt észben tartani. Nekem ezt is sikerült saját káromon megtanulni. Néha nem is értem milyen álomvilágban éltem?! :)

Szóval a csekkek rendre megérkeznek minden hónapban figyelmen kívül hagyva a te önmegvalósító terveidet, álmaidat és efelé tett gigászi erőfeszítéseidet. A világ nem várja meg míg sikeres lesz a vállalkozásod, neked viszont tudnod kell így is lelkesen működni és örömmel létezni anélkül, hogy elvárnád a világ értékelje a próbálkozást, ami valóban egyedi is elismerésre méltó.

Na jóóóó, ezt még én sem gondolhattam teljesen komolyan! És valójában én ezen nem is gondolkoztam egy percet sem, csak valahogy zsigerileg az volt belém kódolódva, hogy a vállalkozók azok az emberek akik hétközben is a plázákban lógnak naphosszat vagy nyaralni járnak évente legalább 5-ször...netán minden hónapban...gyakorlatilag állandóan a pénzköltéssel vannak elfoglalva, mert valahogy a pénzkereséshez ők nem kellenek. :)

Itt most megjegyzem, hogy tele vagyunk ilyen-olyan kimondatlan és átgondolatlan elképzelésekkel a világról...ami önmagában nem baj, de ha ez irányítja a döntéseidet és az életedet az már lehet probléma. Ha teszem azt amiatt lennél vállalkozó mert az gazdagságot és szabadságot jelent egyszerre, juhééé, akkor ülj le, nézz körül, találkozz és beszélgess el pár hús-vér vállalkozóval, hogy az elképzelésed kicsit közelebb kerüljön a valósághoz.

Szakmámból adódóan tudom, hogy ezek a tudatalatti hiedelmek legalább annyira befolyásolják a döntésedet (igazság szerint még jobban is) mint a jól megfontolt racionális pro-kontra listád. És emiatt nagyon fontos tudatosítanod, hogy mit gondolsz a vállalkozói létformáról, a vállalkozók életéről, anyagi helyzetéről, munkamoráljáról vagy egyáltalán bármilyen moráljáról. Ezek mind meghatározzák, ahogyan a te vállalkozásod ki fog alakulni és haladni fog...vagy éppen nem fog. 

Szakmámból adódóan azt is tudom, hogy a valóságot te alakítod magad körül azáltal, hogy alakítod azt, ami benned van. Mindannyiunkban él egy szépen felépített struktúra a világról, annak rendjéről és működéséről, amely egy szamárvezető az életünk éléséhez. Ez segít eligazodni nekünk a valóságunkban, ez mondja meg, hogy kiben bízhatsz (pl egyenruhások) kiben nem (pl kisebbségek) vagy azt, hogy ki lehet gazdag (pl kiváltságosok) és ki nem (pl én vagy Te :), az átlagemberek). 

Az a jó ebben az egészben, hogy ha meg tudod változtatni a struktúrádat, akkor a valóság leköveti ezt a változást. Tehát bízhatsz majd a kisebbségben és nem kell feltétlenül megbíznod az egyenruhásban. Ráébredhetsz hogy lehetsz te is kiváltságos, ha elhiszed, hogy az vagy. És hogy minden ember átlagember volt mielőtt kiváltságossá lett...szóval semmi nem reménytelen! :)

Ehhez viszont először ismerd fel, hogy mit hiszel a világról, ami nem engedi meg, hogy úgy és olyan vállalkozó legyél, amilyet megálmodtál.

Én túl a sokadik felismerésen és a sokadik belső átalakuláson azt döntöttem el, hogy olyan vállalkozó leszek aki keveset dolgozik, de sokat keres. Aki nem stresszel a sikereken vagy a teljesítményen. Aki természetesnek veszi, hogy bármikor bármire tud időt szakítani rugalmasan alakítva a napirendjét. Aki tud becsületesen és tisztességesen megélni a vállalkozásából. Aki egy olyan világban él, ahol támogatják a munkáját és a haladását. Nem irigyei hanem együttműködő társai a kollégái. Aki örömmel végzi a feladatait erőlködés és görcsölés nélkül. Akinek a hobbija a munkája, aminek minden percét élvezi. Akinek az idejében belefér minden számára kedves ember és tevékenység.

Hát nem mondom, hogy végeztem a belső struktúrálással, de nagyon jó úton haladok :)

Azt hiszem az egyik legnagyobb problémám a korábbi munkahelyemmel a bezártság volt, az állandó irodai lét. Hogy naphosszat benn ülünk négy fal között ha van munka ha nincs, mert 8 óra a munkaidő! (Plusz ebédszünet...)

Ez akkoriban nagyon zavart, sőt dühített. Sokat szánakoztam azon, hogy miért kell nekem ülni a légkondis irodában mikor kinn süt a nap?! Szörnyen meg voltam sértődve a világra és irigykedve néztem ki az ablakon a Duna parton sétálókra...

Olyan voltam, mint egy durcás kisgyerek az óvodában...akkor persze ez nem tűnt fel, teljesen jogosnak éreztem a felháborodásom amiatt, hogy engem rákényszerítenek hogy üljek a hiper-szuper 20-féleképpen állíthatós irodai székemben és az excel táblákat (vagy facebookot, youtubot, chatet :) ) egy bazi nagy monitoron bámuljam miközben pihenésképpen az ablakon át a Dunát stírölhetem.

Sanyarú sors, nem?

Akkor tényleg annak tűnt! Lázadtam is ellene ahol és ahogyan csak tudtam. Érdekes, hogy nem jutott el a tudatomig, hogy sosem ígértek mást, mint amit kaptam, én viszont lázadozom az igazságtalanság ellen, ami meg sem történt. Az ember szemét hiába szúrja ki az igazság, ha nem akarja látni akkor nem is fogja. Na de nem baj, marha jól szórakoztattam magam ezzel a lázadós történettel a fejemben, hogy ez a multi világ emberellenes és rossz ahogy van! És majd én megváltom, mert én olyan jól tudom mi a jó mindenkinek.

Na szóval hiányzott a szabadság! Ami elméletem szerint az lett volna, ha napközben mindig oda megyek ahova akarok. Úgy éreztem a multis szabályrendszer konzervatívsága és maradisága miatt nem tudok én szabadon közlekedni és beosztani az időmet úgy ahogy nekem tetszik. 

Úgy gondoltam, ha én osztanám be az időm, akkor napsütésben kinn sétálnék, intéznem az ügyeimet, ülnék egy parkban, fagyiznék vagy strandon lógnék...majd estefelé dolgoznék.

Ehhez képest megjött a nagy szabadság a felmondásom után, amikor otthon ültem mikor sütött a nap és dolgoztam napközben otthonról a szaunaszerű otthonomból, mert nem volt fasza légkondim. És élveztem! Eszem ágában sem volt állandóan kinn lógni a napom és izzadni. Annyira lelkesített a sok új infó, meg tanulnivaló meg a szakma gyakorlása, hogy egyáltalán nem zavart ha nem jutottam ki a lakásból...sőt...imádtam bezárva lenni a saját világommal és gondolataimmal!

Hát ennyit arról, hogy amire vágyunk az mennyire valóságos meg mennyire illúzió. Meg arról is, hogy mennyi szenvedést okozunk magunknak azzal, mikor elhisszük, hogy másra vágyunk, mint ami éppen történik.

Lehetetlen, hogy más történjen veled mint, amire éppen vágysz vagy aminek a történése szükséges ahhoz, hogy eljuss odáig amire vágysz. Mostmár tudom...persze a lázadás élménye nélkül ez se lenne ennyire tiszta. Tapasztalnom kellett, hogy ez meg tud változni és ehhez át kellett élnem mindkét opciót. 

Ma már tudok tanulni saját hús-vér tapasztalás nélkül is, de akkor még nem tudtam. Akkoriban mindent csak akkor hittem el, mikor a saját bőrömön tapasztaltam...ma már nem szeretnék mindent megtapasztalni rajta, inkább elhiszem hogy lehet másképp. :) Így sokkal örömtelibb!

Miután lehiggadtam a gigaprojektem után újraterveztem. (ezt különben azóta vagy 100-szor megtettem..ne is számíts másra ha vállalkozni készülsz)

Végülis kezemben a coaching diploma és a ThetaHealing oklevelek nagy baj nem lehet, elkezdek tevékenykedni, mint konzulens, aztán majd alakul az a központ...vagy nem. (persze nem tettem le róla teljesen, lehet egyszer megcsinálom...vagy nem)

Úgy gondoltam az a legfontosabb, hogy legyen egy honlapom. Ha van honlapom, akkor majd özönlenek hozzám a kliensek...nem tudom látod-e, hogy nem nagyon bírom a sorrendet tartani :) nem ügyfeleken gyakorolni akartam, hanem elsősorban egy szép honlapot. Mert az tök menő! Nah, itt bizonyosodott be először, hogy nem állok még készen egy vállalkozásra, főleg nem egy akkora projektre, mint a központ létrehozása lett volna.

Az első honlapommal eltöltöttem jópár hetet, bár az is lehet, hogy volt az 1-2 hónap is összességében. Itt elkövettem egy újabb hibát, én csináltam a honlapomat. Tegyük hozzá, hogy azért nem minden megfontolás nélkül tettem így. Gazdasági informatikus szakon végeztem, ahol még fél évet programozni is tanultam!! Ha valaki netán programozó az olvasók közül vagy ismer programozót, az most hangosan röhög...nem is csoda :D 

Természetesen nagyon küzdelmes volt létrehozni még a sablon alapján is valami olyannyira tetszetőset, amit a világ elé mertem tárni. És ebben nagyon sok segítség volt az informatikus öcsémtől is...

A végeredmény nagy sikert aratott baráti körben! Hát ugye, ezért vannak a jó barátok, hogy támogassanak, biztassanak! A családomról nem is beszélve, akik nagyon büszkék voltak rám. Nagyon köszönöm a kedves szavakat, azok nélkül biztosan csorba esett volna az önbizalmamon. De így elégedetten dőltem hátra a nagy meló után, ami tényleg felemésztette testem, lelkem abban az időben.

Van egy másik szokásom, ami már itt megmutatkozik, az pedig a végletesség. Mikor eldöntöttem a központ projektet éjt-nappallá téve csak ezzel foglalkoztam, mikor a honlap projekt következett, akkor meg csak azzal...teljesen rá tudok pörögni egy aktuálisan érdekes kérdésre az életemben, és minden mást képes vagyok ilyenkor hanyagolni.

Ez nem jó meg nem rossz, de van. És ezért nekem tudnom kell róla.

Mert ha valamit nagyon igaznak tartok így visszatekintve az az a mondat, amit egy évekkel későbbi üzleti tervezés workshopon hallottam az előadótól:

Egy vállalkozás sikere azon áll vagy bukik, hogy a vállalkozó mennyire ismeri magát és mennyire hajlandó változni. A legtöbb vállalkozó azért bukik el, mert nem hajlandó belátni a hibáit és a gyengeségeit.

Azt meg már csak én teszem hozzá, hogy így pedig a hibák és gyengeségek kezelhetetlenek és bukásra visznek bármilyen jó tervet vagy ötletet. Azt hiszem emiatt lettem én a tévedhetetlen, mindent-jól-tudó az önismereti útra terelve...hogy rájöjjek mennyi mindent nem tudok (vállalkozóul) :)

Ottmaradtam hát a nagy feladattal, hogy én akkor nekivágok és központot nyitok!

Valahogyan sosem rettentettek el a realitás józan tényei attól, hogy hatalmas lelkesedéssel vessem bele magam egy teljesen kilátástalan terv megvalósításába. Hála Istennek viszont körbe vagyok véve igen racionális értelemmel megáldott emberekkel, ezek főleg drága családtagjaim, akik már kezdetben gyanakodva fogadták lelkesedésemet. (Ezt azóta is mindig így teszik és mostmár kiegészültek a párommal is :) )

Persze ez akkor roppantmód felháborított (ma már egész jól kezelem), inkább nem is nagyon vontam be őket, csak tervezgettem tovább, nézegettem a nagyobb lakások bérlésárait, aztán egész házakat kerestem, mert mégiscsak kellene kert is egy jó központnak. Gondolkoztam milyen csoportoknak vagy egyéb szolgáltatásoknak fogok otthont adni, milyen szép terek lesznek az épületben, stb...sok fontos részletet kidolgoztam mint pl hogy milyen képek legyenek a falon :P

Ezzel fantasztikusan teltek a napjaim...imádok álmodozni, ha vállalkozónak készülsz, akkor gondolom Te is. :)

Aztán hallgatva a józan észre, na nem az enyémre :), elkezdtem pénzügyileg is terveket gyártani. Ez nem volt nehéz, elvégre eredeti szakmám a pénzügyekhez kötődik...és hát így elég hamar ki is derült, hogy ez nagyon nem lesz nyereséges business az elején...sőt...már a kezdőtőke is hiányzik ahhoz a hatalmas projekthez, amit én megálmodtam.

Elkezdtem lejjebb adni az elvárásokból, kissebben gondolkozni, de még így is túl nagy kezdeti befektetést igényelt volna hatalmas kockázattal...erre nem álltam készen. Ezt tudtam és beláttam.

Ha valamiben nagyon jó vagyok, akkor az pont ez. Hamar felismerni ha tévúton vagyok, ha nem vagyok még felkészülve egy feladatra és mindenféle különösebb szenvedés és szánakozás nélkül lemondani erről és újat tervezni.

Persze mondhatnád, hogy könnyen feladtam! 

Na most ezzel vitatkozni nem tudok és nem is fogok, mert azt egyedül én érzem belül hogy ez a döntés békével vagy harccal született. Minden jó döntés békével a szívedben születik és így biztosan nem hoz megbánást később. Sosem gondolok arra, hogy nem kellett volna felmondanom vagy hogy többet kellett volna küzdenem bármelyik projektemért...Mindegyiket akkor és úgy hagytam abba, hogy az nekem békét hozzon.

Egyébként szerintem fontos megtanulni így döntést hozni, és nem csak akkor, ha vállalkozol...hanem szimplán bármilyen életterület szempontjából. De ha vállalkozol akkor meg ez egyenesen kötelező különben a stressztől nagyon hamar gyomorfekélyed lesz...és akkor meg mi értelme az egésznek, ha nem tudsz egy jó nagy csomag chipssel és borral ünnepelni a TV előtt???

Hatalmas lelkesedéssel gondoltam arra, hogy majd megmentem a világot. Azóta tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel a vággyal és azt is tudom, hogy, aki a világ megmentésére készül nagyon rossz helyen keresgél, mert csupán önmagát kellene megmentenie. 

Na de akkor én ezt még nem sejtettem, így folyamatosan azon töprengtem milyen módszerrel tehetnék még többet mások felszabadításáért és boldogságáért. Ekkor akadtam rá véletlenül a ThetaHealing módszerre még ugyanabban az évben, amikor a coachingot elkezdtem tanulni.

Be kell vallanom ez első hallásra szerelem volt, már a legelső tanfolyam legelső napján azt éreztem Otthon vagyok. Ezt azt hiszem ebben a formában még soha sehol máshol nem éreztem, pedig volt otthonom, biztos bázisom az életben. És akárhány helyen fordultam meg a világon én bárhol otthon tudtam érezni magam.

De ez az érzés inkább a hazatérés érzete volt. Olyan, mint mikor a fáradt és talán eltévedt utazó végre hazatalál.

Ezzel az indíttatással el is végeztem gyors egymásutánban 3 hétvégi tanfolyamot, így decemberre már képzett ThetaHealing konzulens voltam. És lassan a coach vizsga is közeledett...

Elkezdtem hát tervezgetni az új szakmai vonalat az életemben, ami nagyjából úgy nézett ki a fejemben, hogy keresek egy 4 vagy 6 órás könnyű, egyszerű, amolyan agynélküli munkát és mellette szépen építgetem a segítői vonalat. Amugy is itt van már az ideje, hogy visszaintegrálódjak a társadalomba a közel fél éves szünet után...

És ilyenkor szokott jönni az Élet és jól helyretesz. Helyre is tett. :)

Szóval volt egy jó tervem és már egy nagyon szimpi álláslehetőséget is kinéztem. Telefonos interjún túljutva másnapra megbeszéltem a személyes találkozást. Minden rendben is volt egészen másnap reggelig, amikoris nem bírtam kikelni az ágyból...39fok, duzzadt, mit duzzadt, állatira bedagadt mandulák, éktelen fájdalom a torokban, beszélni se erőm se hangulatom nincsen. Nice...gondoltam...vagyis gondolom most, mert akkor gondolkodni nem tudtam

Elsőre csak sokkolódtam, hogy honnan az anyjából (kedves barátnőm mondása, én csak kölcsönöztem :) ) jött ez ma reggel az életembe meg amugy is tegnap este makkegészséges voltam és nekem ma interjúm van!! 

Aztán rendeztem, amit muszáj volt: interjú lemondása, lázcsillapító beszerzése, és jó sok tea a közelbe.

Innentől kezdve 4 napon át agonizáltam otthon az ágyban. Egy olyan fura földöntúli állapotba kerültem, amibe szerintem a drogok is repítenek, bár egyiket se próbáltam még, de talán hasonló élmény lehet leszámítva a nyelési nehézséget és a torokfájdalmat.

Aludni nem bírtam a láztól, amit maximum 3 órányit tudtam 37-38 közé szorítani, aztán újra 39 körül tombolt. A fekvésen kívül semmire nem voltam alkalmas, és itt értem a tévézést meg a gondolkodást is. Még gondolkodni sem volt erőm. Mondjuk már ez is meglepő, hogy a gondolkodás ekkora energiába kerül egyébként nap mint nap. Kedves folyton agyalók hagyjátok abba!! És helyette inkább alkossatok valamit!

Nem aggódtam, mert a ThetaHealing hatására meg az egyébként is betegségtudattól mentes énem végig tudta, hogy minden rendben van/lesz, csak végig kell csinálnom. És ekkor az az érdekes dolog történt, hogy habár nem gondolkodtam szándékosan mégis el kezdett szárnyalni a ... mondjuk képzeletem. De mondhatnám, hogy a tudatom, vagy tudaton túli érzékelésem vagy a tudatalattim vagy felettim, a lelkem vagy bármi amit nem a saját agyammal és szokásos gondolkodásmódommal azonosítok.

Nem tudnám elmesélni miket láttam, érzékeltem, tapasztaltam meg a tudatom által azalatt a 4 nap alatt, de azt megértettem a végére, hogy nem fogok többet visszamenni irodába dolgozni, hogy otthon kell maradnom és létre kell hoznom valami újat. Ezt akkor úgy fogalmaztam meg, hogy egy olyan központot vagy házat, ahol mindenki újra megtapasztalhatja a kreativitását. De leginkább a hangulata volt meg a helynek. (Ez azóta sem jött létre...lehet még mindig úton vagyok?! :) )

Szerencsére mindig is hajlamos voltam a szívem után menni nagy és fontos kérdésekben, így tettem most is. Nem vállaltam el és nem is kerestem már munkát ezután, legalábbis nem a hagyományos értelemben. 

Tehát eljött a szeptember és akkorra kitaláltam mi akarok lenni, COACH.

Jajj, tudom, nagyon uncsi! A fél világ coachnak megy manapság...ez már akkortájt is így volt. By the way 2012-őt írunk. (na még nem szabadultam meg a hunglish nyelvtől 4 év után sem...van ami nehezen válik le rólunk :P)

Persze azért a dolog nem ment ennyire egyszerűen, mert ma sem vagyok igazi coach, annál mélyebb is meg másabb is, amivel foglalkozom, de tökéletes kiindulási alap volt a tanfolyam arra, hogy elkezdjen az önismeret irányába terelni.

Mondjuk ezt akkor még nem tudtam...mármint az önismeret felé terelésemet.

Nem tudom megfigyelted-e, ez nem az első eset, hogy nem tudok valamiről, ami éppen történik velem, csak utólag tudom ilyen jól összefoglalni, hogy mi zajlott évekkel ezelőtt az életemben. Azt hiszem ez mindannyiunkkal így van. Nagyon tetszett, ahogyan ezt Steve Jobs híres beszédében összefoglalta. Saját fordításomban valahogy így hangozna:

Természetesen lehetetlen volt a dolgok ilyenféle kapcsolatát látni főiskolás koromban, de 10 év távlatából már nagyon tisztán látszottak az összefüggések.
Akkor újra elmondom:
Nem fogod tudni összekötni a pontokat amikor éppen zajlanak, majd csak visszatekintve fog összeállni a kép.

A teljes beszéd megtekinthető itt.

Szóval ott hagytam abba a saját sztorimat, hogy a coaching tanfolyam elindított egy olyan úton, ahol én sosem gondoltam, hogy végig kellene menjek. Ez még legalább egy évig így is volt.

Én pusztán azzal a céllal tanultam coachingot és később a ThetaHealing módszert is, hogy másoknak segítsek. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy bármi baj lenne velem, az életemmel, a személyiségemmel, a múltammal vagy bármivel, ami velem kapcsolatos.

Boldognak éreztem magam azokkal a tipikus problémákkal, amivel egy problémamentes átlagember együttél: utáltam a multis rendszert amiben dolgoztam, néhány vita vagy nézeteltérés a szülőkkel a felszín alatt megbúvó harag miatt, nyűglődés a családi ünnepek miatt, kevés szabadság, nem megfelelő pasik a környéken...semmi olyan, ami ne lenne természetes mindenki számára, vagy aminek a megváltoztatása az én hatásköröm lenne.

Már túl voltam számtalan ThetaHealing kezelésen és tanfolyamon, sok-sok állítólagos felismerésen, amikor belül még mindig abban éltem, hogy velem minden rendben van. 

Most utólag visszatekintve ez annyira nevetséges, hogy így beledugtam a fejem a homokba. Hogy hiába tolják az arcodba mindazt ami benned van, mint zavar, megbántottság, szomorúság, harag, kétely, félelem,  bizonytalanság, te még mindig azt érzed, hogy minden rendben van veled. Nah de hát ennyire tud védeni minket az egónk...még akkor is nyomatja, hogy minden rendben van, amikor már ezer sebből vérzik az állítás. És a legjobb, hogy ezt még el is hiszed, mert a sebeket inkább nem látod...

Sokan jönnek hozzám konzultációra, akik hasonló tagadásban vannak saját maguk kapcsán. Elfogadom, én is voltam ott, tudom milyen és azt is, hogy mikor készen áll rá az ember, az ellenállás oldódni kezd majd teljesen eltűnik. És akkor az ember már bármit be tud fogadni önmagáról önmagától vagy másoktól.

Az egész valójában már évekkel ezelőtt kezdődött, úgy, hogy én még nem is tudtam róla.

Felmondtam és kiszabadultam a nagyvilágba. Mindenféle háló nélkül fejest ugrottam a nagy ismeretlenbe. :) Vagyis hát így tűnt akkor ez a lépés, de most évek múltán és sok újabb háló nélküli ugrást követően az nem volt más, mint egy szimpla lépés az aszfalton.

Nem nehéz kilépni a multiból nyár elején, mikor napsütés, haverok, buli, fanta várnak a légkondihűtött iroda szűk tárgyalói helyett.

Én egy júniusi napon kezdtem meg az azóta is tartó szabadságom és hát mit ne mondjak roppant mód élveztem. Az erkélyemről a kényelmes függőágyból írogattam be a többieknek, ezzel is fokozva a bent amugy is hűvös hangulatot. :)

Mondjuk mindig is szerettem és tudtam is élni!

Nem mondanám, hogy a multis 7 évembe belehaltam; többször tartottam hónapokig tartó szünetet egy-egy munkahely között. Kicsit sem zavart, hogy közben eltart az állam. (munkanélküli segélyen voltam, de én állambácsi gondoskodásának tartottam ezt is, amit persze megérdemlek, hiszen ezért fizettem súlyos adókat évekig) Na jó, persze be kellett segíteni a megtakarításból, de ha másra nem is, a multi arra tökéletes, hogy félretegyen az ember "nehezebb" időkre. 

Szóval az egész egy tervnélküli nyaralásnak indult azon a szép júniusi napon. mikor utoljára hagytam el az irodát mindenféle megbánás vagy sajnálkozás nélkül. Tudtam, hogy egy korszak véget ért, bár azt akkor még nem gondoltam, hogy ekkora változások és átalakulások elé nézek, amelyek nem hónapokig, hanem évekig fognak tartani.

Az egész nyarat pihenéssel, szórakozással és egy kis tanulással töltöttem. Régen szeretettem volna spanyol nyelvtudásom csak saját örömömre feleleveníteni, így hát egy intenzív tanfolyam azért belefért a sűrá nyári programomba. A munkával vagy a szakmai jövőmmel egyáltalán nem foglalkoztam, nem terveztem, nem töprengetem rajta. Az agyam tele volt még a multis világ jelszavaibal, tipikus hunglish mondásaival, SAP tranzakciókódokkal. Kellett hozzá a teljes nyár, hogy ezek kitisztuljanak és teret engedjenek teljesen más típusú gondolatoknak és ötleteknek, amik el tudnak vezetni engem új területekre, a saját kreativitásom mezejére.